Az állomáshoz tartozó leírást, irodalmi anyagot, képeket a Koszta József Múzeum állította össze.

Koszta József korának és napjainknak is egyik széles körben elismert festője. Életét részben homály fedi, mivel életrajza egyben sehol sem elérhető, a festő maga is változatosan nyilatkozott a vele történt eseményekről. Az azonban biztos, hogy 1861-ben született Brassóban, ahol iskoláit is kijárta. Gyermekként juhpásztor akart lenni, hogy naphosszat a felhőket figyelhesse. Festő-mázoló szakmát szerzett és fényképész tanoncként is dolgozott, ahol mestere megtanította olajfestésre is. Apja halála után bevételeit a fotók festéséből, arcképfestésből és fotózásból szerezte. Az így szerzett pénzéből kezdte meg igazi művészeti tanulmányait.

Az évek alatt több hazai és külföldi művésziskolában és alkotókörben megfordult. Ebből az időszakából származik számos kiemelkedő, díjazott festménye. Sajnos néhány komoly elismerésben részesült műve az idők alatt megsemmisült, így azokat csak a kor sajtójának leirataiban ismerhetjük. Az 1800-1900-as évek fordulóján itthon tett utazásai során ismeri meg azt a nőt is, aki élete végéig elkíséri, Szeifert Annuskát.

Az 1900-as évek elejétől fokozatosan kezdett kialakulni Koszta jellegzetes festészeti stílusa: sötét és világos foltok kontrasztja, komplementer színek alkalmazása és a köznapi helyzeteket, lelki állapotokat megragadó nőalakok jellemezték. 1905-ben sikeresen megpályázta utolsó külföldi ösztöndíját, mellyel két évet tölthetett Olaszországban. 1910-ben Mezei munkások című képe Röck-díjat nyert, melynek köszönhetően 9 alkotása számára fontos hónapot tölthetett Párizsban.

1911-ben végül a letelepedés mellett döntött, az Alföldön keresett magának alkalmas helyet. Keresései során járt Cegléden, Csorváson, Félegyházán és Kunszentmártonon, azonban végső lakhelyének mégis Szentest választotta. Itt vette ki a Lakos tanyát, melyhez egy műterem is tartozott, ahol rengeteget alkotott. Fő témái közé tartoztak a berekháti szélmalmok, a faluszéli cigányputrik, a tanya körüli virágos rétek és földek, a szomszédos tanyaépületek, valamint a mezei munkások.

Szentesi letelepedése után kezdi kiaknázni az egyre sötétebbé váló égbolt és a rárajzolódó, világítóan fehérre meszelt házfalak erőteljes kontrasztjában rejlő feszültséget, mely az ékkövekként felragyogó alapszínekkel kiteljesítve most már festészetének maradandó elemévé váltak. Többé nem a képtárgy az igazán érdekes, hanem a tájnak és a benne munkálkodó embernek a karaktere, illetve egymással való kapcsolata, és nem utolsó sorban az a hatás, amelyet mindez a művész képzeletében a felfokozott, ugyanakkor gondosan mérlegelt színek által felgyújtott.

1918-ban, a háború forgatagában sajnos több műve megsemmisült. A 20-as évektől készült műveit nehéz datálni, mivel rendszeresen újra használt egy-egy motívumot, címadásai nem túl leíróak, katalógus pedig nem készült alkotásairól. Utóbbi probléma egyik forrása az is, hogy Koszta kifejezetten magának való személyiség volt. Nem viselte el mások társaságát, rendszeresen elküldte megbízóit, mecénásait és a sajtót is tanyájáról. Nem fogadott el felkéréseket festményekre, mivel úgy hitte, hogy a képeknek maguktól kell jönnie, nem lehet őket parancsra alkotni. Ebben az időszakban vette meg azt a Szentes melletti kis tanyát is, melynél a túra indul.

Az itt látható tanyához eredetileg nem tartozott műterem, az istállót kellett átalakítani az alkotáshoz. Közel 30 évig, szinte élete végéig élt itt feleségével, Annuskával, aki portréi és életképei fő modellje is lett. Koszta szívéhez legközelebb kétségkívül a tanyát körülölelő táj állt, rengeteg képéhez szolgáltatott témát.

Az 1930-as évek érdekes fordulatot hoztak a festő alkotásában: elkezdte visszavásárolni műveit. Amit jobbnak ítélt, azt megtartotta, ám számára nem tetsző műveit akár meg is semmisítette. Továbbra is az egyszerű ember életének képeit festi meg, ám virágcsendéletei elsötétedtek, a háttér fokozatosan fekete lett. Felesége a munkában megfáradt, a róla készülő portréképek is egyre komorabbak. Ecsetkezelése is megváltozott, a finom vonalakat leváltják a tömörebb ecsetvonalak. A központi téma a fény és színhatás, a forma és a plasztika háttérbe került.

A második világháború alatt egészsége megromlott, több kórházi kezelésen is átesett. 1948-ban beköltöztek a városba, a Zrínyi utcai lakásukba, majd alig egy évvel később, csupán néhány hónap különbséggel Koszta és felesége is elhunyt. Végakarata ellenére eredetileg a Kerepesi úti temetőben temették el, majd csak 2008-ban temették újra az általa meghagyottak alapján.

Forrás:
dr. Szinyei Merse Anna: Koszta József művei köz- és magángyűjteményekben (2006), Juhász Nyomda Kft., Szeged