Útleírás

Vissza a túrákhoz
Túrakód: V005_01 Túranév: Szentes térsége / Vizek útjain / Felső-Kurca kör Feltöltve:
Frissítve:
Bejárva:
2018-08-03
2019-02-19
2022-05-05
Nehézség: Táv: 22 km Átemelések száma: 5 db  

A 22 km-es vízitúra a Felső-Kurca beevezésével kezdődik, majd a Körös rövid kipróbálását követően tiszai túraszakasszal zárul.
Az út kezdeti szakaszán hidakkal sűrűn szabdalt városi környezetben haladunk. E részen - vízállástól függően - több átemelésre is szükségünk lehet, de az 1-es zsilipet elhagyva már nyugodt környezetben, nagy ívek, hurkok beevezésével érjük el a körösi átemelési pontot. Néhány húzás a Körös vizében, és máris a körös-toroki strand pezsgő életében találjuk magunkat, majd a Tisza egy békésebb szakaszán tesszük meg utolsó kilométereinket.
(A túra kiegészítő programot is kínál.)


A túrát az alacsony építésű hidak miatt közepes, vagy annál alacsonyabb kurcai vízállás esetén szerencsésebb megvalósítani (vízállás függvényében 5-9 átemeléssel teljesíthető a program).

Kiindulási pontunk a Dózsa-ház mellett található móló (24,5 cskm) (úp.: 000iep).
Felfelé (balra) indulva az Ifjúsági Ház gyalogos- és kerékpáros-forgalmat bonyolító hídjával (24,8 cskm) találkozunk először. Óvatosan közelítsük meg, és győződjünk meg róla, hogy biztonságosan átférünk alatta! Ezután kedvelt városi horgászhely következik, ezért legyünk tekintettel a sporttársakra!
A következő műtárgy a Makai-híd (25,1 cskm), mely egy igen keskeny gyaloghíd, és egy fél „arasszal” még alacsonyabb az előzőnél.
Ez balesetveszélyes lehet, ha nem vagyunk eléggé óvatosak! Ha ezt az akadályt is sikerrel vettük (szárazon vagy vízen), akkor már semmi sem állhat az utunkba, és hamarosan el fogjuk érni a kórház hídjainak csoportját, melyek közül a Mentők-hídja (25,7 cskm) a legtávolabbi. Addig azonban még átsiklunk a Kiss Zsigmond utcai közúti forgalmi híd (25,5 cskm), valamint újabb két gyaloghíd alatt (25,6 cskm, 25,7 cskm), melyek közül az első különlegesen szép építmény. Ha itt partra szállunk, akkor a Dr. Bugyi István Kórház természetvédelmi területként nyilvántartott 16 hektáros parkjában találjuk magunkat, ahol egyebek (szobrok, emléktáblák, szökőkutak, sziklakert, függőkert, japánkert, díszfák, stb.) mellett (b.) megtekinthetjük Kisfaludi Strobl Zsigmond 1959-ben felállított „Kis makrancos” elnevezésű bronzöntvény szobrának másolatát is (úp.: 002latv), vagy az érdekes japán stílusú pagodát, mely városunk első termálkútját rejti. (A kórház két gyaloghídjánál a vízállás nagyon gyakran kiszállásra és átemelésre kényszerítheti a túrázót. A part alacsony és füves. Ne feledkezzünk meg róla, hogy egészségügyi intézmény területén vagyunk, ennek megfelelő viselkedés elvárt!)
A kórház területét elhagyva uszadékfogó állja utunkat (úp.: 003atemp), melynél mindenképpen átemelés szükséges (felette vagy mellette). Kicsivel feljebb előbb a Szalai utca közforgalmi hídja (26,1 cskm), majd ismét egy csak gyalogos forgalmat bonyolító híd, a Bali-híd (26,2 cskm) következik, melyből az utóbbi – méretéből fakadóan - ugyancsak mély „meghajlásra” készteti a túrázót. A sok híd után innentől kezdve végre kihúzhatjuk magunkat hajónkban. Az előttük álló lakott területi szakaszon a bal oldalon vízig futó telkek mentén haladunk. Kiérve a vízről is látható épületek közül hirtelen csöppenünk a „vadonba”; itt már sűrű nádas övezi a partokat, és az élővilág is változatosabbá, nyüzsgőbbé válik. Éljük át alaposan e részét túránknak!
Odébb ismét híd, mögötte zsilip kerül látómezőnkbe (27,8 cskm, Bikaistálló tiltó v. 1-es zsilip), mely túránk következő átemelési pontját jelenti (úp.: 004atemp). A híd alatt van lehetőség kiszállásra, habár némi rutint igényel mind a kikötés, mind a hajó kiemelése. A duzzasztó másik oldalán már könnyebb feladatot jelent majd az indulás. Az átemelési pontra történő érkezésünk és átemelésünk esetenként horgászok nemtetszését válthatja ki. Ne illetődjük meg, ha ezt szóvá is teszik, de fölösleges velük vitába bonyolódni! (Azért jó, ha tudjuk, hogy efféle műtárgyak 50 méteres körzetében tilos horgászni. Ezt nekik is tudniuk kellene, valamint azt is, hogy nem magán vizeken vagyunk, és továbbjutni sincs más lehetőségünk, nem az ő bosszantásukra vagyunk itt. Ezen információk birtokában se bocsátkozzunk azonban mélyreható szópárbajba, nyugalmunk megőrzése fontosabb, és a probléma sem biztos, hogy megoldódik ettől.)

Ezen szakaszon a partszegélyt többnyire nádas borítja. Nagy ívű S-kanyarulat beevezését követően érjük el az 1966-ban létesült vasúti hidat (29,6 cskm), melynél alaposan le kell kucorodnunk az átjutás érdekében. Közben a 28,6 cskm-nél elhaladtunk a Kommün-csatorna torkolata mellett, melyet fém zsilipszerkezet választ el a Kurcától, odébb pedig egy keskeny, hosszanti elhelyezkedésű nádsziget által megosztott mederben siklottunk. A híd felső oldalán lévő kanyarulat felett a Veker-ér torkollik be (30,3 cskm) szabad befolyással (a vízszintet a 200 méterrel beljebb lévő zsilipnél szabályozzák). Mire ideérünk, már látjuk az előttünk keresztben húzódó töltést, rajta földutat, mely a Zuhogói tiltót rejti
(30,6 cskm). Ez túránk következő átemelési pontja (úp.: 005atemp). Kiszállásra a velünk szemben lévő szakasz a legalkalmasabb. Itt pihenőt tudunk tartani, valamint két kiegészítő programot is beiktathatunk.

A közelebbit DK-re indulva, 115 méteres sétával érjük el (úp.: 006latv, tack: V004o021). Ez egy emlékhely, melyet az itt hősi halált halt Ifj. Vitéz Nemes Kisbarnoki Farkas Ferenc Magyar Királyi páncélos hadnagy emlékére állítottak.

A távolabbi látnivaló ÉNY-ra, majd DNY-ra indulva, 1,4 kilométeres gyalogtúrával érhető el (úp.: 007latv, track: V004o022). Ezen helyen állt Koszta József (szentes legjelentősebb festőművésze) lakhelye, tanyája. (Ha ide ellátogatsz, kérlek, hogy az ITT és ITT elérhető anyagokat már a túra előtt tanulmányozd át, és feltétlenül szánj 24 percet ENNEK a videónak a megnézésére, hátradőlve, nyugalomban! Ha nem így érkezel, nem fogod érteni, miért ajánlom, hogy gyere ide; hiszen nem fogsz itt találni sem műtermet, sem tanyát, de már az összedőlt falak agyagtégláinak maradványit is visszahódította a vad természet. Azonban ha felkészülten érkezel, egészen biztosan meg fog érinteni a hely szelleme. Ameddig bandukolsz ide, s vissza a Kurcához, tarts nyitva a szemed! A táj, a környező tanyák, a korábban látott képek… Csak így értheted meg.)
A kiegészítő programok idejére se feledkezzünk meg felszereléseink biztonságának megteremtéséről!

A felső oldalon hajóba ülve hatalmas ívek, hurkok beevezésébe kezdünk, melyek partján (szórványosan) tanyák, hétvégi házak találhatóak.
Gyakran találkozunk itt parton, mólókon ücsörgő, zsákmányra leső horgászokkal. Célszerű a meder közepén haladnunk, hogy elkerüljük a damilba való belegabalyodást. Kilométerekkel feljebb a 35,1 cskm szelvényben evezünk át a 45123-as út hídja alatt. Kicsivel odébb úgy érezhetjük, hogy időutazást tettünk a múltba: a 35,9 cskm-nél érjük el a használaton kívüli fahíd még fellelhető szerkezeti elemeit a mesterségesen kialakított szűkület partjai között feszülve. A következő kanyarulatot követően frekventált részre érkezünk; balunkon szinte összeérnek a mólók, melyeken (különböző kidolgozottsággal) több helyütt kalyibák is állnak. A vízi alkalmatosságokon itt is horgászok lesik a pecabotok spiccének mozgásait, úszók rezdüléseit. Ezen a szakaszon szerencsés, ha némileg az ellenkező oldal felé húzódunk, arról nád övezi a partszegélyt. Ezt a szakaszt nádszűkület zárja le, melyen átevezve már csak néhány nagy ívű kanyar választ el bennünket túránk következő átemelési pontjától, amelynek közelében ismét hétvégi telkek, rajtuk pedig házikók jelennek meg a partokon. A zsiliphez érve a meder végénél, a track mentén menjünk jobbra a fűzfák alatti részre, hogy a megfelelő kiszálló helyre érjünk (up.: 009kiszp)!

A hajót kiemelve át kell sétálnunk vele a töltés túlsó oldalán 190 méterre lévő vízellátó csatorna végéhez. Eközben elhaladunk a helyiek által „lavór” néven emlegetett ellennyomó medence mellett. A csatornát elérve tudunk ismét vízre szállni (úp.: 010beszp). Itt legyünk figyelmesek, körültekintőek: ne közvetlen a végénél rakjuk vízre hajónkat, mert ha a feltöltési időszakban érkezünk, akkor áramlás van a csatornában, és a végétől a töltés alatt elhelyezkedő csövön halad tovább a víz, mely komoly veszélyforrást jelent! (Ez nem állandóan feltöltött csatorna, ezért állapotáról célszerű helyismerettel rendelkezőtől előre tájékozódnunk, keress bátran bennünket!)
A 680 méteres leevezését követően ismét kiszálló pont (úp.: 011kiszp) következik, majd szárazszakasz (90 m), és leszállás (úp.: 012beszp), de immáron az utolsó. Vízre szállásnál legyünk ismét nagyon körültekintőek, hiszen vízkivételi mű mellett tesszük ezt! Itt a műtárgynál ne fürödjünk! Nemcsak veszélyes, tilos is! A szerkezet üzemelése esetén különösebb hanghatást nem tapasztalunk, viszont jelentős szívóerővel rendelkezik a vízszint alatti csővégeknél, mely komoly veszélyforrás!

Innen már láthatjuk a híres körös-toroki homokpadot, mely pihenőhelyünk és strandolási lehetőségünk is egyben (243,9 fkm, úp.: 013kbp). A nyári szezon idején a terület alsó és felső részén van lehetőségünk kikötni. A strandon a frekventált üdülőhelyeken szokásos gasztronómiai kínálatot találjuk. Az üdülőterület bejáratánál a körforgalom mellett iható és friss vizet adó artézi kút található (úp.: 014viz), így ingyenesen juthatunk értékes folyadékpótláshoz.
A partszakasz közepe körül találjuk a fémvázas Rév-kilátót (úp.: 015kilat), melyről remek panoráma nyílik a környező területekre (pár száz Forint a belépő).
A felszerelésünk biztonságáról itt se feledkezzünk meg gondoskodni!

Pancsolásunk, nézelődésünk végeztével „tengerre”!

Lefelé haladva átadhatjuk magunkat a tiszai „csorgás” megnyugtató élményének is, ezt azonban valamivel lejjebb, a nyugodtabb, csendesebb részen az igazi megtenni.
Rövidesen látómezőnkbe kerül előbb a vasúti, majd szinte rögtön utána a közúti híd is. A kettő között (jobb oldalon) található a 240 fkm-es tábla. A hidakat elhagyva a 239-es fkm-nél érjük el a szentesi üdülőterület felső szélét. A strandot elérvén (238,6 fkm) ismét lehetőségünk lesz kikötésre, melyhez a főszezonban a part bójákon kívüli alsó vagy felsőrészét válasszuk, a bójákkal határolt terület a fürdőzőké. Fenn, a nyárfák árnyékában iható vizű artézi kutat (úp.: 016viz), szezonban büfét, mosdót is találunk.

Ismét hajóba szállva pár száz méteres evezést követően gyorsan megérkezünk túránk végpontjára, a St. Jupát SE. Vízitelepe mellett található komplejáróhoz (237,8 fkm), (up.: 001kiszp).

(Vízi track-et nem azért töltöttük fel, mert félünk, hogy elveszel, hanem azért, hogy be tudd tájolni az érintett szakaszt a műholdképen.)

Feldolgozták: Erdélyszky SzilviaVirág Olga,  (VZs)

Tapasztalataidat, él ményeidet őrömmel fogadjuk!  / Élménybeszámoló menüpontban (vállalható keret között) közzé tesszük./
(Fotó és videó anyagokat is várunk.) 

Leírás letöltése: WordPDF 
(Nyomtatás: Word formátumot állólapként befűzött A4-re, utólagos A5-re vágással, PDF-et A5-ös állólapra javasolt.)

Túrakenu igénylésével kapcsolatos információk ITT.
Túravezetéssel kapcsolatos információk ITT.
Kiegészítő foglalkozással, terepgyakorlattal kapcsolatos információk ITT.
GPS igénylésével kapcsolatos információk ITT.


Túraajánlatainkat eléred a SprtMap telefonos applikációban is!  Alkalmazás letöltése: Android verzió, iPhone verzió. 

Ha a túra leírásához módosítási javaslatod van, kérlek küldd el nekünk a turak@jupat.hu e-mail címre!

Támogatók, segítők:

Médiapartnerek:

Honlap működtetők: