Kiss Bálint Református Általános Iskola
Koordináta: N46 39.160 E20 15.359

Az állomáshoz tartozó leírást, irodalmi anyagot, képeket a Koszta József Múzeum állította össze.


Megyeháza és Koszta József Múzeum információs anyagai ezen a linken érhetőek el!


A Kiss Bálint Református Általános Iskola – mely 1993 előtt Kossuth Téri Általános Iskolaként volt ismert, átnevezése évében került vissza az állam kezéből a Magyar Református Egyházhoz. Az épület ekkor kapta vissza homlokzatára a mai is látható „Istenért és Hazáért” feliratot. Az intézményt három szentesi Egyházközség tartja fenn, első igazgatója pedig Licsicsányi Mihály lett. Az 1995-ben megalakult igazgatói tanács első elnöke dr. Bubla László lelkész-tanár lett, aki ideiglenesen intézményvezetői feladatokat is ellátott. 1996-os tanévtől Karikó-Tóth Tibor megbízott, majd kinevezett igazgatóként látta el az intézmény vezetését. Az iskola egyházi kézbe kerülésétől évről-évre folyamatosan nőtt a diákok száma.

Az új iskolaigazgató tervei alapján 1996-ban elkészült az intézmény címere, melyen a ’Teher alatt nő a pálma’ ismert kifejezés olvasható latinul. A szűkös anyagi keret ellenére a termek és az épület környezete folyamatosan fejlődni tudott: kifestettek, felújították az udvart, új eszközöket szereztek különféle termekbe, és hasonló projektek.

1998-ban az iskola egyháziságának 5., felépülésének 70. évfordulóját egy jótékonysági bál rendezésével ünnepelte. Ettől az évtől fogva két évente rendeztek Jótékonysági Estet az iskolai alapítvány bevételeinek gyarapítására. A következő pár évben sokat fejlődött az intézmény számítástechnikai téren: elkészült az első honlap és több számítógépet és tartozékot is beszereztek. A bál rendezése mellett minden tanév tavaszán Suli7 programot is szerveztek, melynek részeként az intézmény dolgozói felújították névadójuk, Kiss Bálint Szeder temetőben lévő sírját, valamint évenkénti megemlékezést is beépítettek a tanév rendjébe.

A kétezres évek elején tovább folytatódott az iskola bővítése és korszerűsítése: újabb termek és ebédlő épült, valamint ismét megújult az udvar is. Kiadták az intézmény életét bemutató ’Históriás könyv’-et, a 10. évfordulóra pedig a ’Krónikás Könyv’-et is. Emellett elindult a szülőket és diákokat tájékoztató Sulinfo kiadvány is. Elindult az első Comenius-program, melynek részeként az intézmény rendezte a nemzetközi énekkarok záró találkozóját is.

Vallásos nevelésre mutatott növekvő igény miatt az iskolában mára teljesen megszűnt az erkölcstan oktatása. Helyette minden diák hittanoktatásban vesz részt, mely többségében református irányzatú. A növekvő tanulói létszám a széleskörű csoportbontás lehetőségét is megnyitotta az intézmény számára.

Az évek múlásával az iskola technikai fejlődése töretlen maradt, weblapja megújult, e-naplót vezetett be, és oktató portált is készített. 2008-09-ben az intézmény több ízben szerepelt az országos TV-ben is: először itt zajlott az Országos Református Tanévnyitó, majd egy 13 részes műsort forgattak bibliai témában. A Kiss Bálint Református Általános Iskola többször vett még sikeresen részt a Comenius-programban, sorban nyerte a különféle díjakat és elismeréseket is, valamint rengeteg olyan rendezvényt szerveztek, melyek intézményi és városi szinten is jelentőséggel bírtak. Egyik kiemelendő a 2014-es Kiss Bálint Napok részeként megrendezett Kiss Bálint Tudományos Emlékülés, melynek előadásai a névadó munkásságát mutatták be, valamint kötetként kiadásra is kerültek.

A következő időszakban egymást érték az évfordulók az iskolában: 2016-ban került megrendezésre a 10. Jótékonysági estély és bál; a 2017/18-as tanévben pedig egy színes programsorozattal emlékeztek az 500 éves Reformációra. Utóbbi esemény részeként az intézmény saját molinót és emlékpecsétet is készíttetett. Szintén 2018-ban ünnepelte az iskola tanári kórusa 10. évfordulóját, melynek alkalmából a helyi zeneiskolában adtak koncertet. A sikeres programok mellett az intézmény rengeteg pályázatot nyert, melyekkel zökkenőmentesen folytatódott a külső-belső megújulás.

Kiss Bálint (1772, Vésztő – 1853, Szentes) református lelkész, történész, pedagógus, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja volt. Sokoldalú szakírói munkásságából különösen a magyar őstörténetre vonatkozó kutatásai és néprajzi jelentőségű feljegyzései emelkednek ki. A debreceni református kollégiumban folytatott teológiai tanulmányokat. 1795-től 1798-ig a vésztői népiskola rektora volt, majd 1798-99-ben a jenai egyetem előadásait hallgatta. Útban hazafelé rövidebb tanulmányutat tett a Német-római Birodalomban, főként annak csehországi és ausztriai részében. Ezt követően több mint 50 esztendőn át, 1799-től haláláig a szentesi református eklézsia lelkésze volt. Ezzel párhuzamosan 1835-től Csongrád vármegye táblabírájaként, 1836-tól a békés-bánáti református egyházmegye espereseként és iskolai felügyelőként is tevékenykedett. Jelentős volt pedagógiai munkássága is: a XIX. század első évtizedeiben széles körben használták az általa írt református népiskolai tankönyveket, de ismeretterjesztő és oktatófüzeteket írt a földművesek és a nők számára is. 1853-as temetésén elhangzott életrajzi adatait még azévben kiadták. Síremléke a szentesi Szeder temetőben található. Városunkban 1906-ban utcát, 1993-ban iskolát neveztek el. 2003-ban Szentes Város Önkormányzata halálának 150. évfordulójára emléktáblát avatott az általa építtetett lelkészlak falán.


Forrás:
http://szentes.kissbalint.hu/joomla/index.php/iskola/iskolank-tortenete
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_B%C3%A1lint_(lelk%C3%A9sz) 


 


 Az épülettől ÉK-re, az út másik oldalán található a Református nagytemplom, melynek leírása az alábbi linken érhető el:
https://turautak.jupat.hu/turapont.php?qr=r7yth92e